2020. október 9., péntek

Sarina Bowen, Elle Kennedy - US

 Sarina Bowen, Elle Kennedy - US

Vajon sikerülhet-e Ryan Wesleynek és Jamie Canningnek titokban tartaniuk a kapcsolatukat úgy, hogy egyikük karrierje se menjen kudarcba?

Először is le szeretném írni a véleményem előtt, hogy mindig is imádtam Elle Kennedy és Sarina Bowen munkásságát, DE ha ez a két nő együtt ír meg egy könyvet, akkor az biztosam nagy durranás lesz. A HIM elolvasásánál is tudtam már, hogy ennél az írópárosnál nincs jobb számomra, de e könyv befejezése után ez a tény csak még jobban bebizonyosodott. Elle és Sarina remekül betud mutatni úgy egy M/M párost, hogy fáj a hasad a nevetéstől, együtt érzel a szereplőkkel, környezettel, de ha úgy van szárazra sírod a szemedet. Szóval Elle és Sarina megint alkotott és alkossanak is a jövőben együtt, mert ha ez a két nő összeül, akkor ott biztosan egy fantasztikus történet fog megszületni.

Ryan és Jamie története ott folytatódik, ahol abbamaradt, azaz Torontóban. Ryan az egyik híres NHL csapatban játszik, míg Jamie egy fiatalokból álló hokicsapatot edz, eközben együtt élnek, viszont senki se tudja, hogy nemcsak szobatársak, hanem szeretők is. Ez a kapcsolat azonban sajnos nem derülhet ki, mivel akkor egyikük vagy akár mindkettőjük munkája odaveszhet. Ők ezzel is tisztában vannak, ezért van is egy „tervük”, hogyha kiderülne mindez, akkor hogyan kezelnék azt a helyzetet. Viszont arra egyikük se számított, hogy egyszer csak Wes lepcses szájú csapattársa, Blake lesz az új szomszédjuk, és ez azonban nagy baj, mert így már nemcsak a külvilágban, hanem a magánéletükben is titkolni kell magukat. Megtudják ezt oldani? Vannak olyan erősek, hogy kibírják egymás mellet vagy egyikük feladja?

Hatalmas örömhír volt, mikor megláttam a Könyvmolyképző oldalán, hogy kiadják a HIM folytatását. Imádtam az első részét, olyannyira, hogy nem is volt kérdés, hogy ezt a részt is elfogom olvasni. Már az első oldal elolvasása után Wes & Jamie párosa újra megmelengette a szívemet, mivel annyira hiányoztak már. Wes ugyanaz a macsó, mindent elérő és profi jégkorongos, eközben Jamie – az én szívem csücske – az odaadó, aranyszívű és laza kaliforniai srác, akire emlékeztem.

Ez a könyv, azonban kicsit melankolikus hangulatú volt, mivel itt már főszereplőink együtt vannak és meg kell birkózniuk a külvilággal is. Személy szerint, én nagyon élveztem ezt a hangulatot is, mert másabb érzéseket váltott ki belőlem. A karakterek itt is kivoltak dolgozva, mint az első részben és ettől függetlenül ugyanúgy észlelhetőek voltak a fejlődések is. Azonban nemcsak főszereplőinkről tudhattunk meg többet, hanem a mellékszereplőkről is. Kedveltem Wes csapattársait, de a legeslegjobban Blake-t és Eriksson-t szerettem meg. Mind a kettő egy életvidám személyiség, attól függetlenül, hogy az egyiküknek per pillanat nem szerencsésen alakul az élet.

Wes, mint az előző részben, most is adta a nagymenő srácot, aki legbelül majd’ meg hal a legjobb barátjáért és ezt a szeretetet, illetve aggodalmát ki is mutatja, de én ezért is szeretem az ő karakterét. És ott van Jamie is, az én egyik kedvenc könyves karakterem. Nem tudom miért, de ő sokkal jobban a szívemhez nőtt, mint Wes, és ezért is fájt néha azt olvasnom, ahogy otthon a magányban szenved, mivel nem mutatkozhat a barátjával.

Ahogy már írtam, ez a történet sokkal melankolikusabb, mivel itt rengeteg, de tényleg rengeteg érzelem meg jelenik, amitől az embernek összetörik a szíve. Azonban, pont ez a hangulat hozta meg nekem a nagy csavart, mert én egy percig se gondoltam arra, hogy egy ekkora „drámát” hoz el nekünk a kettő írónő, hogy elkezdek kételkedni a könyv végében.

Na, de egy szónak is száz a vége, ez a könyv hozta a megszokott formát, pedig nem sok folytatás tudja felvenni a versenyt az első részekhez, de ennek a könyvnek sikerült, olyannyira, hogy nem tudom eldönteni, hogy melyik rész is tetszett jobban. Én még tudnám folytatni a történetet, attól függetlenül, hogy imádtam a befejezést.

Most pedig jöjjenek a kedvenc idézeteim, amiből most jó sok lett:

„-Úgy tűnik, öhm, mély benyomást tettek rád-próbálom visszatartani a nevetést. -Amúgy merre laktak a nagyszüleid?
-Dél-Seggemfalván, Ottawa mellett-legyintett.
Dél-Seggemfalva? Jól hangzik.”

„-Mostantól meg sem tudtok majd szabadulni tőlem-feleli.
A francba! Ha ezt mégegyszer meghallom, esküszöm, elpityeredek, mint egy kislány.”

„-Wes és én elég fura helyzetben vagyunk most.
-Lehetne világosabban? Mit értesz az alatt, hogy fura? És milyen helyzetben? Talán betévedtetek valami szadomazoklubba? Vagy beléptetek egy vándorcirkuszba?
-Igen, Jessica, beléptünk a cirkuszba-forgatom a szemem. - Wes fókaidomárnak állt, én meg medvéken lovagolok. A lakókocsin a szakállas nővel és a kardnyelő fickóval osztozunk.”

„A lelkemet is eladnám, hogy megvédjem ezt a srácot. Ő az életem.”

„Hölgyeim és uraim! Ryan Wesley öltönyben.”

„-Szeretlek, Canning.
-Én is téged, Wesley.”

Ha tetszett az első rész, akkor muszáj elolvasni a folytatást! Mert Ryan Wesleyből és Jamie Canningből sosem lesz elég.

(ps.: Remélem magyarul is kifogják adni a spin-off folytatást, azaz a Wag’s sorozatot)

Olvassátok, szeressétek!

Ölelés,
Jen.

Képforrás: Pinterest

2020. október 6., kedd

Kylie Scott - Stage Dive series

 Kylie Scott - Stage Dive series

Srácok, akik tetoválással vannak teli, különböző hangszeren játszanak, közel vannak sokszor a bajhoz és nem mellesleg jól is néznek ki? A Stage Dive sorozatban ezt mind meg lehet találni, és szerintem ezért is kezdtem el tavaly télen ezt a könyvsorozatot, mivel mindig érdekeltek azok a történetek, ahol a régi fiúbarátok egy igazi csapatot alkotnak, főleg, ha az a csapat egy igazi rock banda.

A 4 könyv a Stage Dive banda tagjainak történetét öleli fel, de úgy, hogy mindegyik részben nyomon követhetjük az összes srác nappalát és éjjelét sok humorral, szexiséggel és nem mellesleg bajjal fűszerezve.

Az első könyvben Evelyn és David nem mindennapi kapcsolatáról olvashatunk, mivel a történet elején a két főszereplőnk már össze van házasodva, pedig nem is ismerik egymást. David, mint a banda frontembere ezt a dolgot nyugodtan és hitelesen kezeli, hogy a sajtó előtt titokban maradjon, de ezalatt Evelyn már a kiborulás szélén áll, hogy egy Las Vegas-i éjszaka után hozzáment egy hírességhez.

Már az első oldaltól kezdve fülig ért a szám a nevetéstől, mivel a másnapos beszélgetés igazán eseménydúsan kezdődött és ez a fonal egészen a könyv végéig fenn is maradt. Mivel még ez előtt nem olvastam olyan könyvet, ami egy zenekarról szól, így nagyon izgatottá váltam, hogy bepillantást nyerhettem egy banda zűrös mindennapjaiba, de még a magánéletükbe is.

A sorozat második könyvében a banda dobosának életébe, Mal Ericson és egy átlagos lány, Anne Rollins különleges történetébe kapunk bepillantást. Az ifjú macsónak ugyanis szüksége van egy álbarátnőre és az ártatlan Anne erre a szerepre pont meg is felel, de egyikük se számított arra, hogy az együtt eltöltött idő alatt egybásba szeretnek.

Az összes könyv közül ez a kedvenc részem és ez Mal-nek köszönhető, mivel engem teljesen levett a lábamról a személyisége, és nem mellesleg a humora (mert hát tudni illik, hogy én imádom, ha egy könyvben sok a humor). A fiúk közül Mal az, aki mindig is falta a nőket, ezért semmi sem hátráltatja meg, hogy ne csábítsa el Anne-t. Szerintem ezért is ez a kedvenc részem, mert rengeteg humor és kacérság található benne.

Jimmy és Lena története a következő a sorban. Lena a banda énekesének az asszisztense, aki nem más, mint a jóképű Jimmy, de per pillanat nem mozdul ki sehova, mivel így is nagy körülötte a felhajtás. Főszereplőnk egy igazán durva, mogorva természetű ember, viszont ennek ellenére Lena beleszeretett, de ezt próbálja titkolni.

Ezt a könyvet szeretem a legkevésbé, mivel nekem Jimmy egy nagyon unszimpatikus karakter, akibe egy csepp kedvesség se szorult, és néha nem is értettem, hogy Lena hogyan szerethetett belé. Azonban tetszett, hogy ez a rész egy picikét komolyabb hangvételű, mivel Jimmy egy sötét és nehéz múlttal néz szemben és Lena ebben akar neki segíteni.

A sorozat végéhez érve elolvashatjuk még Lizzy és Ben kapcsolatát is, ami nem indul napfényesen, mivel Ben kb semmit se érez a lány iránt, miközben a Lizzy teljesen odavan a banda basszusgitárosáért. Azonban gitárosunknak ezt a csökönyösséget a háttérbe kell szorítania, mivel Lizzy egy nem mindennapi hírrel szolgjál neki.

Az összes 4 rész alatt úgy érzetem, hogy Ben a feketebárány az összes fiú közül, de ebben a részben ez az érzetem be is igazolódott. Nem sokat beszél, inkább magába fordul, nem úgy, mint a többi srác. Lizzy ennek ellenére egy igazán erős, fiatal lány, akit nagyon megszerettem ebben a részben, mivel vidámságával es pozitivitásával bearanyozta a könyvek oldalát.

Az utolsó könyv befejezésével szomorúan búcsúztam el a Stage Dive zenekarától, mivel sok olyan pillanatot hoztak el nekem, amik feldobták a napokat, másrészt olyan volt olvasni a srácok történetéről, mintha tényleg egy igazi család lennének. Hisz David, Mal, Jimmy és Ben mindig kiállnak egymás mellett jóban s rosszban.

A zenerajongóknak ajánlom, akik szeretik a pörgős mindennapokat, mert a könyv olvasása alatt egy percig sem fogtok unatkozni.

Kedvenc idézeteim:

Lick:
„-Nem gondoltam volna, hogy ennyit ittál! Úgy értem… azt persze tudtam, hogy nem vagy színjózan, de… basszus! Most komolyan? Arra sem emlékszel, hogy elmentünk a Venetianbe és gondoláztunk?
-Gondoláztunk?
-A rohadt életbe! Ööö… na és az megvan, hogy meghívtál hamburgerezni? Arra emlékszel?
-Ne haragudj!
-Na, várj csak egy percet! – mondta, és a szeme gyanakvóan szűkült össze. – Ugye most csak szívatsz?”

Play:
„-Széttörtük az ágyamat – jelentettem ki, totál feleslegesen.
-A háborúban áldozatokat kell hozni, tökfej.”

Lead:
„- Egy csomó gyümölcsöt eszem. Már most is egészséges vagyok.
- Pitébe töltve nem számít.”

Deep:
„-A rózsák vörösek, az ibolyák kékek, bejössz nekem Ben, én bejövök néked?
-Vacak költő vagy.”

Olvassátok, szeressétek!

Ölelés,
Jen.

Képek forrása: Pinterest


2020. október 4., vasárnap

Sarah Rees Brennan - Boszorkányszezon

 Sarah Rees Brennan - Boszorkányszezon

Ha ősz, akkor boszorkányok, igaz? Mivel ez az évszak a legtöbb országban a halloweenról szól, így úgy döntöttem, hogy szeptemberben mindenképp el fogom olvasni ezt a könyvet, mivel egyaránt ekkorra tartogattam (attól függetlenül, hogy már márciusban megvettem, mikor megjelent), másrészt nagyon szeretem a sorozatot is, és kíváncsi voltam az előzménytörténetre.

Az egész történet Sabrina 16. születésnapja és egyben sötét keresztelője előtt játszódik, mivel ekkor kell szembesülnie azzal véglegesen, hogy búcsút kell mondania halandó barátainak, de legfőképp szerelmének, Harveynak. Azonban Sabrina nem biztos abban, hogy Harvey teljes szívéből szereti a lányt, és ezért az ifjú boszorkány teljesen elbizonytalanodik, mivel ő semmiképp nem akarja maga mögött hagyni a fiút. Ezért Sabrina megkéri unokatestvérét, Ambroset, hogy segítsen neki elkészíteni egy szerelmi varázslatot, amiből kiderülhet, hogy Harvey tényleg szereti-e, a baj pedig csak az, hogy ez a próbálkozás teljesen rosszul sül el, mivel nem úgy haladnak a dolgok, ahogyan ők eltervezték. Vagy mégis?
Emellett más bonyodalmakkal is szembe kell néznie főszereplőnknek, amik néha maguktól jönnek, de vannak olyanok is, amiket ő maga okoz.

Őszintén megmondva én teljesen más történetre számítottam, főleg a fülszöveg alapján, de így se okozott csalódást, mivel az írónő jól megfogalmazta, hogy mi miért történik, illetve voltak olyan események is, ahol remekül megcsavarta a szálakat. Az egész könyv inkább Sabrina-Harvey kapcsolatáról szólt, minthogy arról, hogy hogyan éli meg Sabrina a sötét keresztelője előtti utolsó hónapokat.

Sabrina karaktere teljesen olyan volt, mint a sorozatban, ami nekem kimondottan nagyon tetszett, mivel a sorozatbéli karakterét is imádom. Susie és Rozz karaktere eléggé kevésszer bukkant fel a történet alatt, amit picit sajnálok, mivel így alig ismerhettem meg őket, ennek ellenére nyilván Harvey sokkal többet szerepelt, azonban itt nagyon ellenszenvesnek tűnt, de nem azért, mert bunkó, hanem pont az ellenkezője miatt. Annyira visszahúzódó és félénk volt, hogy azt már néha fájt olvasnom, hogy egy srác hogyan lehet ennyire béna. Sabrina nagynénjei, Zelda és Hilda is pont ugyanolyanok voltak, mint ahogyan megismertem már őket. Zelda az ízig-vérig boszorkány, aki nagyban szolgálja a Sötét urat, ennek ellenkezőjére, Hilda a gondoskodó, odaadó és megértő nő, aki mindig kiáll az unokahúgáért. De itt van még a flörtölő, bolondos, otthon ülő Ambrose is, Sabrina unokatestvére. A sorozatban is, de most már a könyvben is ő lett a kedvenc karakterem, mivel mindent félvállról vesz, és az otthon töltött idők miatt fantasztikus elképzelései és gondolatai vannak külvilágról.

Mint ahogy már írtam, inkább a tini szerelemről szól a történet, de ennek ellenére sötét és veszélyes dolgok is felbukkannak a sorok között, amik igazán fantasztikussá teszik ezt a könyvet. Legjobban azok a részek tetszettek, ahol az írónő a kommentár és elmeséli az olvasóknak, hogy mi történik a „sötétben”. Az egész könyv magába tudja szippantani az olvasót, mivel pörgősek a párbeszédek és a cselekmények is.

Ajánlom minden fantasy és boszorkány rajongónak, aki szereti a hátborzongató, de nem a visszataszító történeteket, de legfőképp a Sabrina sorozat rajongóinak ajánlom.

Kedvenc idézetem:

„-Én is szeretlek, Sabrina! Teljes rideg és szeszélyes varázslószívemből.”

Olvassátok, szeressétek!

Ölelés,
Jen.

2020. szeptember 12., szombat

R. S. Grey - Not so nice guy

R. S. Grey - Not so nice guy

Szerintem az elsők között voltam, akik előrendelték R. S. Grey új könyvét, mivel én nagyon szeretem az írónő munkáját, ezért nem is volt kérdés, hogy ezt a könyvet is elolvassam. És úgy, mint az előző kettőben, ebben a könyvben se csalódtam. Sam és Ian az iskolában kötöttek barátságot, de nem diákokként. Igen, mindketten tanárok és ugyanakkor jelentkeztek állásra. Már a könyv fülszövegéből rájöttem, de a történet olvasása elején is tudni/sejteni lehetett, hogy Sam nemcsak barátként tekint Ian-re. De ki szeretne tönkretenni egy fantasztikus barátságot? Sam nem, de Ian igen. Mivel Ian is már az első pillanattól kezdve máshogy tekint a szeleburdi Sam-re.

Mindig is szerettem a barátságból kialakuló románcokat, ugyanis ekkor át kell lépni egy bizonyos határt, ami lehet rossz, de jó is. Jó olvasni azt, mikor a szereplők felvázolják a pro és contra érveket, hogy mi lenne akkor, ha...

Samatha egy igazán jókedvű, csacsogós lány, aki szereti, ha minden a megszokott módon halad és ezt a “nyugalmat” nem is szeretné megtörni, mert ő köszöni szépen, de megvan elégedve mindennel. Ian, pedig a rendes srác vagyis Sam szerint. Jó, itt nem arra kell gondolni, hogy “ahj már megint egy badboy, aki goodboy lesz egy lány kedvéért”. Hősünk pontosan egy átlagos férfi, karizmatikus személyiséggel, fantasztikus tudással és lehengerlő mosollyal, de Sam néha napján máshogy képzeli el őt...

Az írónő szerintem megint hozta azt a színvonalat, amit az előző könyvekben (Testcsel, Ezzel a szívvel), hisz most is sokszor mosolyt csalt az arcomra a könyv, plusz váltott szemszögből olvashattam a történetet.

A sok negatív vélemény után én (végre) egy pozitív összefoglalót írhattam, pedig már kezdtem aggódni, hogy én is rossz szájízzel fogom zárni ezt a könyvet, de szerencsémre nem így lett, és egy újabb szexi történetet olvashattam egy bolondos, de mégis fantasztikus barátságról.

Kedvenc idézetem:

"A fürdőszoba ajtaját hirtelen felrántják. Azt hiszem, épp most fognak úgy megkéselni, mintha egy Hitchock-filmben lennék."

Olvassátok, szeressétek!

Ölelés,
Jen.

2020. augusztus 24., hétfő

Whitney G. - Barátod: Carter

Whitney G. - Barátod: Carter

Szerintetek lehet fiú és lány között örökké legjobb barátság? Egyszer úgyis az egyik fél többet fog érezni a másik iránt, nem? Bennem is ezek a kérdések voltak, miközben olvastam a könyvet és szerintem nektek is megfordult már ez a kérdés a fejetekben.

Arizona és Carter barátsága még általános iskolában kezdődött, de úgy, hogy mindketten utálták egymást. Aztán rájöttek, hogy ők nem is utálják a másikat és így szépen kialakult közöttük egy igazán irigylésre méltó fiú-lány barátság. Az évek alatt mindenben együtt vettek részt, a bulizástól egészen a csajozásig és pasizásig, de még az első csókot is egymáson próbálták ki, hogy élesben biztosra menjenek. Barátságuk egészen a főiskoláig megy, azonban egy napon rádöbbennek, hogy igenis vonzódnak egymáshoz, viszont egyikük se akarja tönkre tenni ezt a fantasztikus baráti kapcsolatot. Vajon Arizona és Carter barátok maradnak az idő végezetéig vagy a barátságuk egyszer valami több lesz?

Még nem olvastam ez előtt az írónőtől, de ennek a könyvnek nagyon megfogott a fülszövege, mivel én sose hittem a fiú-lány barátságban. Már az első oldalon nagyot mosolyogtam, mivel Carter visszaemlékezik az általános iskolás évekre. Mindig is tetszettek ezek a részek a könyvben, mert így belepillanthattam, hogy hogyan is kezdődött el kettejük barátsága. Carter személyisége már az elején megtetszett, mivel egy igazán szarkasztikus srác volt, nem mellesleg (biztosan) jó külsővel is. Arizona nekem egy kicsikét fiús volt a többi lány karakterhez képest, akikről már olvastam, de nagyon tetszett, ahogy mindig piszkálódott Carter-el.

Mikor rájöttek arra, hogy nem közömbös nekik a másik nekem az a rész annyira nem tetszett, mivel pont ugyanakkor esik le ez nekik, pedig szerintem semmilyen olyan szituáció nem történt, amiért percre pontosan mindkettőjük többet érez barátságnál. Aztán egy bulin hirtelen egymásnak esnek, de úgy tesznek – vagyis inkább Arizona - , hogy semmi se történt. Azonban Carter ezzel nem így volt, ezért megtörténik egy egyéjszakás kaland, majd ez a kaland inkább barátság extrákká változik és így tovább. De aztán végképp az egyik fél a másikba szeret, igaz? Pontosan. Viszont sokszor a másik fél ezt nem viszonozza vagy inkább eltitkolja és inkább a fájdalmasabb utat választja, minthogy elmondja az igazságot a másik félnek.

Másrészt minden könyvben kell lenni egy bukkanónak, de szerintem ebben már akkora volt a bibi, hogy kezdtem azt hinni, hogy főszereplőink nem jönnek össze a végén. Carter néha (sokszor) annyit bénázott, hogy a fejemet a könyvbe tudtam volna verni, vagy buta srácot tudtam volna kiosztani de úgy igazán.

Végszóra, tetszett a könyv, mivel gyorsan olvastatta magát és nem volt unalmas a történet. A szereplők a hibájuk ellenére is kedvelhetőek voltak és, ha úgy van még azonosulni is lehet velük. A vége kicsit befejezetlen volt számomra, de tudom, hogy ha elolvasom a Sincerely, Arizona-t, akkor teljes befejezést fogok kapni (ígérem pinkprincessreads, hogy egy éven belül elolvasom!)

Kedvenc idézeteim:

"Vannak emberek, akiket csak egy szóra, vannak, akiket egy időre, és vannak, akiket örökre mellénk sodor az élet."

"Évekig viccelődtünk, miért nem tart ki egy kapcsolatom sem hat hónapnál tovább. Végig előttem volt a válasz: miattad."

Olvassátok, szeressétek!

Ölelés,
Jen.